Adventben megszólal bennünk Isten halk, titokzatos hívó szava; szelíden és gyengédséggel szeretné kinyilatkoztatni Önmagát, közelebb vonzani minket Szent Fiához. Isten Lelke ébreszti a vágyat bennünk, hogy fogadjuk be a Kisdedet a szívünkbe – üdvösségünk érdekében.
A roráte szentmiséken vagy egy –egy Szentséglátogatás alatt, de az adventi koszorú melletti esti imáink során is egyszerre kerülünk az Atya, a Fiú és a Szentlélek jelenlétébe, vonzása alá; Krisztussal az Atyához, a Lélekben – mint minden belső imában. A Szentháromság Személyei valósággal tanítanak, intenek, reményt adnak és békességgel töltik el a szívet.
- Lemondásokkal teli, fáradtságos út Betlehembe
Miután 1962 áprilisában a Szűzanya átadja Erzsébet asszonynak a Szeretetláng üzenetét, ugyanabban az évben egy nap így szólítja meg: „Emlékezz, azt mondtam, el kell indulni Betlehem sötét, sáros, lármás, fárasztó útján szállást keresni Szeretetlángomnak. Kármelita kislányom, velem jössz és Szent Józseffel. Szívem Szeretetlángja szállást keres. Vedd az én anyai Szívem egész aggodalmát és a szeretetet, mellyel én is megalázva, a sötét bizonytalanságban Szent Józseffel szállást kerestem. Most neked is ezen az úton kell elindulnod, csendben, zokszó és panasz nélkül, megalázottan, félreértetten, kimerülten. Tudom, nehéz ez, de veled van Megváltód! Nekem is ez adott erőt. Szent József kísér, csak kérd Őt! Ő jóságos, csak kérd hathatós pártfogását!” (1962.okt.4.)
Ez egy olyan lelki út, melynek célja, hogy a Szeretetláng kinyilatkoztatása elismerést nyerjen az Egyháztól, azonban még fontosabb, hogy Erzsébettől az Úrnak való feltétlen engedelmességet és minden eddiginél nagyobb hitet, alázatot követel. Ő napról napra felveszi ennek a nagy küldetésnek a keresztjét, bár sokszor érik kudarcok. Adventben ez mire hívja fel a figyelmünket?
Minden keresztény egy személyes küldetést is kap Istentől; kötelezzük el magunkat egy olyan jó ügy mellett, amelynek szolgálata azt igényli, hogy napról napra kérjük Isten Szentlelkét, valamint, hogy Isten szándékaival újra és újra egyesülve az Eucharisztia szentségéből. Abból a Szeretetből fakadjon minden jóakaratunk és igyekezetünk, melyet az Úrtól kaptunk, s mely képes megnyitni és megeleveníteni a szívünket – hogy abban Istennek tetsző elhatározások szülessenek. - Gyújtsunk fényt a sötétségben!
Ne csak az Adventi koszorún!… Lelkünk szeme számára Krisztus Világossága legyen az egyetlen fényforrás! „A fényedben látjuk az igazi fényt” – írja a 36. zsoltár.
Erzsébet asszonynak Jézus az általa meghívottak különös felelősségét hangsúlyozza a bűnbe merült emberiség irányában: „Megmondtam, ti vagytok a világ világossága, kiket kegyelmeim különös fényével árasztok el. A föld sötét foltjaira, melyeket a bűn árnyékol be, neked, nektek kell fényt derítenetek, hogy az Én isteni fényességem az igaz útra térítse a sötétségben, a bűn és a halál árnyékában botorkáló lelkeket.” (1965. dec.17.)
Át kell, hogy éljük olykor a saját lelkünk sötétségét is – melyből az Úr Világossága és bűnöket megbocsátó szeretete mutat kiutat. Csak egy ily módon Krisztusba felöltözött ember tudja a Karácsony estének olyan légkörét megteremteni, ahol a Kisded megszületését valóban átérezzük, és hálát tudunk mondani Érte Istennek, az Atyának. Legyenek az ajándékaink is olyanok, amely Krisztusra, a Világ Világosságára irányítják a megajándékozott figyelmét. - Készítsük a lelkünket – és az Úr útját hozzánk
Tudatosan tartsuk távol magunkat attól a szemlélettől, amely egy ajándékozási dömpingnek tartja a karácsonyt.
„Virrasszatok és imádkozzatok!” (Mt 21,41) Az Úr Jézus inti tanítványait e szavakkal a Getsemané kertben. Krisztushoz, az Istenemberhez azzal válunk hasonlóvá, ha Vele együtt éberen virrasztva az imában, mi is az Atya előtt vagyunk. Jézusnak, mint embernek is minden gazdagsága az Atyával való kapcsolata volt; így nekünk is ilyen lélekben szegénynek kell tudnunk és vallanunk magunkat Isten előtt ahhoz, hogy megnyíljon számunkra Isten Országa. A zsoltárossal mondhatjuk: „Istenem vagy nekem, nincs más javam rajtad kívül.”. (Zsoltár 16,1)
Erzsébet asszonyt így buzdítja Jézus: „Az Én békémet adom neked. Tudod, mi az Én békém? Amit a világ meg nem adhat. Ezt csak azok élvezik, akik a testet alárendelik a lélek fölséges szép igényeinek. Igen, ezek igazán élvezik az Én békémet, mely oly fölséges és megnyugtató. Éld csak ezt a fenséges, békét adó lelki nyugalmat!” (1964. március 3.)
Mindezzel, mint Isten engedelmes gyermekei, szembemegyünk a sátán sötét reménytelenségével és ürességével. - Akik Jézust befogadják…
A János evangélium Prológusából jól ismerjük ezeket a sorokat: „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.” (Ján 1,9-12)
Gondoltunk már arra, hogy a szentáldozás során menedéket nyújtunk Jézus számára a szívünkben?… Ahogyan ezt az Erzsébet asszonyhoz szóló szavaival is érzékelteti: Leányom, feléd árasztom szeretetemet, azért, mert te menedéket adtál Nekem, és a te lelkedben megpihenhetek. Érezd ezt a nagy megtiszteltetést, hisz Engem tisztelsz meg vele. Ne fossz meg soha tőle! Ez igazán csak rajtad múlik. Én a végletekig mentem, megyek szeretetemmel. (1962. április 8.)
Isten Egyszülöttje az Igazi Ajándékká akar válni számunkra, méghozzá személyre szóló ajándékká, hiszen mindegyikünkhöz másképp tud eljönni. Azt, hogy miként tudom fogadni a Betlehemi Gyermeket, abban is lemérhető, hogyan veszem az Eucharisztiában a Mi Urunkat. Valóban Tőle remélek-e mindent, és a Vele való szent közösségben találunk-e békét, erőforrást, szabadságot, vezetést, tanácsot, gyógyulást?… – végső soron mindent, ami az istenképmás-ember méltóságához kell.
Mint Betlehem felé tartó lélekben zarándoklóknak, az is a küldetésünk, hogy az Úr ingyenes és ajándékozó jóságáról tanúskodjunk; az adományozáson túl elsősorban az egymásra figyeléssel, olyan gesztusokkal, amely nem vár viszonzást mástól, egyedül Istentől.
5) Megláthatom-e a Kisdedet?
Adventi utunk végén lelki szemeinkkel csendes imában szemlélhetjük a jászolban fekvő Kisded Jézus arcát s az emberré lett Isten misztériumát.
„Isten arcának világossága teljes szépségében ragyog föl Jézus Krisztus arcán, aki „a láthatatlan Isten képmása” (Kol 1,15), „az Ő dicsőségének kisugárzása”(Zsid 1,3), „aki telve van kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1,14) (II. János Pál pápa Veritatis splendor kezdetű enciklikájának bevezetéséből)
Szent Pál nagy felismerése: „Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.” (2 Kor 8,9)
Annak a megrendítő mélységét, ahogy a Szűzanya átélhette az Üdvözítő születését, az Alma redemptoris mater kezdetű antifóna egyik sora érzékelteti: „…ki szülője Istenednek, Anyja lettél Teremtődnek.”
Az Úr az ő kegyelmei ajándékai között egy különös ajándékot is készített az Ő Anyja számára; a Szent Szűz anyasága és szeretete által akart felnőni ebben a világban, azért is, hogy átélhesse, emberi kezek gondoskodnak róla.