Lelki erőforrásaink

Lelki erőforrásunk: az Eucharisztia

Az Úr Teste és Vére Krisztus tanítványainak életében a legfontosabb táplálék. Szent János evangéliumának hatodik fejezetében Jézus az Élet Kenyeréről beszél. Az Utolsó Vacsorán pedig megígéri, hogy nem hagy „árván” minket; és valóban, Testben és Lélekben, Vérben és Istenségben velünk maradt az örök élet forrása, az Eucharisztia által. Mivel az Oltáriszentség Jézus Teste és Vére, nagyon világosan látnunk kell, hogy a Szeretetláng teljes mértékben az eucharisztikus közösségre összpontosít, hiszen az Úrral való teljes egység, melyet az Egység-imában kérünk, a Szentmisén, a szentáldozás révén valósul meg a legtökéletesebben!

A Szűzanya azt mondja a Lelki Naplóban: „A szentmiseáldozaton való részvétel a legnagyobb mértékben fokozza a sátán megvakítását! Ha olyankor hallgattok szentmisét, mikor az nem kötelező, és a kegyelem állapotában vagytok, Szívem Szeretetlángjának kegyelmi hatását úgy árasztom ki, hogy ezen idő alatt is megvakítom a sátánt, és ezáltal kegyelmeim bőségesen áradnak azokra, akikért felajánljátok. A világtalan sátán ugyanis hatalmától megfosztottan nem tud semmit cselekedni.” (1962. november 22.).

Jézus egy alkalommal ezt mondja Erzsébet asszonynak: „Ó, mily boldog vagyok, hogy több szentmisét hallgatsz! Ez igen nagy tiszteletadás számomra. Mondd el, kérlek, sokaknak, hogy ez az Én véleménynyilvánításom. Ezáltal kegyelmeimet reátok árasztom.” (1964. október 30.).

Az Eucharisztiában jelenlévő Úr imádásról pedig így beszél a Szűzanya: „Aki engesztelő szentségimádást vagy szentséglátogatást végez, annak időtartama alatt az egyházközségben a sátán hatalmát veszti, és mint világtalan, megszűnik a lelkek felett uralkodni!” (1962. november 6–7.).

A Szeretetláng Lelki Napló végső soron elvezet minket a kereszténység előtt álló legnagyobb baj gyökeréhez: az Eucharisztiába vetett teljes, cselekvő hit hiányához. Valljuk be, az Egyháznak ma szembe kell néznie a kenyér és bor színe alatt rejtőző Jézus Krisztus valóságos jelenlétébe vetett hit gyöngülésével. Innen ered a sötétség hatalma számtalan megkeresztelt ember felett. Pedig a lelkek, a testek, a társadalom és az egész emberiség gyógyulásának és szabadulásának kezdete abban az élő hitben rejlik, hogy a keresztre feszített és feltámadt Jézus Krisztus valóságosan jelen van az Eucharisztiában! Nincs ennél nagyobb erőforrásunk és kincsünk az Egyházban. 

Nekünk, akik a Szeretetlángot a szívünkbe fogadtuk, nemcsak legfőbb erőforrásunk az Eucharisztia, hanem küldetést kaptunk rá, hogy segítsünk minden testvérünknek felfedezni a Szeretet Élő Lángját, akinek az Eucharisztiában szüntelenül velünk együtt dobban a Szíve. Egyetlen szabadító ima sem erősebb, mint az Eucharisztiával való közösség szünet nélküli megtapasztalása. Aki ebben a közösségben részesedik, győztesen kerül ki a gonosz ellenség összes csapdájából. Az Eucharisztia ugyanis elvakítja a sátánt. Annyira válunk erőssé a gonosszal szemben, amennyire elmerülünk Krisztus valóságos jelenlétének misztériumában.

Amikor minden plébánia, egyházmegye és az Egyetemes Egyház lelkipásztori prioritásként kezeli az eucharisztikus áldozatot és az Oltáriszentség imádását, akkor bekövetkezik a sátán legyőzése, amelyet Szűz Mária a Lelki Naplóban megígért. 

Lelki erőforrásunk: a rózsafüzér

Lelki erőforrásaink páratlan eszköze a rózsafüzér ima, melyet az „áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre” könyörgéssel erősítünk meg. A rózsafüzér Szűz Mária személyes eszköze, amely az első lépésektől az örök élet bejáratáig vezet bennünket. Ha úgy imádkozzuk, ahogyan kell, megtermi végtelen gyümölcsét… Beléphetünk-e a mennybe a rózsafüzér imádkozása nélkül? Igen. A katolikusok számára azonban ez a megszentelődés egyik legegyszerűbb és legpraktikusabb eszköze. A Lelki Napló tanulmányozása során megértjük, hogy Szűz Mária meg akarja újítani a rózsafüzér imát azzal, hogy rendkívüli erőt ad neki a Szeretetláng-fohász által. Először is tudatosítanunk kell magunkban, hogy a rózsafüzér által valójában Máriával imádkozunk, elmélkedünk, elmélyedve vele az Evangélium különböző titkaiban. Így a legjobb tanárral járunk közös „imaiskolába”. Isten tervében a Szűzanya az a személy, akin keresztül Jézus eljött hozzánk. Ő Krisztus és az Egyház Édesanyja. Mária nélkül nincs hozzáférés Jézushoz. Mária segítségével közelítjük meg az Urat, mert akár megértjük, akár nem, lehetetlen Krisztust elválasztani az Ő Édesanyjától.  Ahhoz, hogy a rózsafüzér imádság megteremje a gyümölcsét, elengedhetetlen, hogy elvezessen bennünket Isten Igéjének és a szentségeknek az ismeretéhez és megtapasztalásához. Ha a rózsafüzér imádkozása nem nyitja meg lelkünket Isten Igéje és a szentségek teljes megtapasztalása felé, akkor rosszul imádkozzuk.

Az alábbiakban elsősorban a családok figyelmét szeretnénk felhívni erre a lelki erőforrásra. Miért? Azért, mert a rózsafüzér közvetlenül összeköti a családot a plébániával, amely a keresztény élet központja, hiszen itt hirdetik hivatalosan Isten Igéjét és élik a szentségeket. Tehát nem csupán arról van szó, hogy családként imádkozzuk a rózsafüzért, hanem arról, hogy a család a keresztény közösség élő részeként teszi ezt. 

Lelki erőforrásunk: a Jézustól kapott heti időbeosztás

A Lelki Napló olvasásakor ráébredünk, hogy Erzsébet asszonnyal együtt be kell lépnünk a „szentség iskolájába”. Ő az üzenetek kezdetén középszerű keresztényként él. Bár amolyan átlagos, jámbor „jó keresztény”, Jézus szerint sok hibája van. Ezért át akarja alakítani őt a megfelelő eszközzé, amellyel kezébe helyezheti a Szeretetláng kegyelmét. Ez történik a tanítványokkal is az Evangéliumban. Amikor Jézus felszólítja őket, hogy kövessék őt, tele vannak lelki nyomorúsággal. Ám az Úr átalakítja őket tanításaival és parancsaival, amíg rá nem lépnek az életszentségre vezető útra. Erzsébet asszonynak Jézus egy programot, egy egész hétre szóló napirendet ad, vagyis gyakorlati útmutatást a hét minden napjának megéléséhez.

Bár első olvasásra kissé keménynek tűnhet ez az időbeosztás, de ahogy Erzsébet asszony, úgy mi is megtapasztalhatjuk általa Jézus evangéliumi ígéretét: „az én igám édes, és az én terhem könnyű” (vö. Mt 11, 30). A mindennapi teljes önátadás programját ezekkel a szavakkal kérte az Úr 1962. április 10-én:  „Leánykám, Én most be fogom osztani az idődet. Ezt már elkezdtem egyszer veled – ugye tudod –, csak még több mindent akartam a programodba beiktatni. Azért halasztottam el eddig. Gyere, ha van időd. Ha sok, csak szólj, légy szíves. Az akarat a tied, Én ezt nagy tiszteletben tartom. Nekem az esik jól, ha önként adod át Nekem.”

Próbáljunk tehát a Lelki Naplóban közölt útmutatás szerint élni, ám ha nehéznek érezzük az Úr minden napra szóló kívánságait, akkor se csüggedjünk el, hiszen az Erzsébet asszonynak mondott szavak nekünk is szólnak: „Ha sok, csak szólj, légy szíves. Az akarat a tied, Én ezt nagy tiszteletben tartom.”  A gyakorlat azt bizonyítja, hogy könnyebb megvalósítani az Úr kérését, ha kezdetben kiválasztunk egy napot, amelynek a felajánlási szándéka közel áll a lelkünkhöz vagy az életállapotunkhoz. Azt is megtehetjük, hogy időről időre más-más szándékra ajánljuk fel imáinkat, jócselekedeteinket vagy lemondásainkat, és eszerint választjuk ki, vagy „cserélgetjük” életünkben a hét valamelyik napjára szóló kéréseket.

A hétfői nap

Jézus kérésére ez a nap a tisztítótűzben lévő lelkek megsegítésére összpontosít: „Hétfő a szenvedő lelkek napja. Minden mozdulatodban legyen benne a megsegítésük utáni vágy. Velem egyesülve óhajtsd, hogy szent Színem látására jussanak. A szigorú böjtöt és az éjszakai virrasztást is ajánld fel értük! A szigorú böjtöt, melyet most kérek tőled – ezt a kérésemet nemcsak hozzád intézem –, hozd majd nyilvánosságra, és mondd el Szívem kérését a többi közléssel együtt. Aki a hétfői napot megtartja szigorú böjttel, az minden alkalommal egy papi lelket szabadít ki a szenvedés helyéről. És ha ezt a böjtöt megtartjátok az elhunyt papi lelkekért, az a halálának nyolcada alatt abban a kegyelemben részesül, hogy kiszabadul a tisztítótűzből. Ez Édesanyánk kérése is, Ő Szeretetlángjára hivatkozva lekötelez Engem erre.”

A tisztítótűzről szóló hit igazsága nagyon fontos. A felebaráti szeretet ugyanis állandó egységben tart bennünket azokkal a testvérekkel, akik már elmentek az Atya házába, és szükségük van imádságunkra és vezeklésünkre, hogy megszabaduljanak bűneik következményeitől. Aki figyelmen kívül hagyja a tisztítóhely létezését, mintegy árván hagyja szeretteit. Nem imádkozik értük, s ezzel igazságtalanságot és szeretetlenséget követ el velük szemben. Áldozatává válik egyfajta lelki közömbösségnek és érzéketlenségnek, amely megakadályozza, hogy a keresztény életet tökéletességgel élje. Fontos szempont az is, hogy a purgatórium állandó tudata arra késztet bennünket, hogy kerüljük a legkisebb bűnöket is, így az Isten szolgálatában teljes szívünkkel és minden erőnkkel törekedjünk a hősies életszentség elérésére. Mivel a tisztítóhelytől való félelem önmagában elégtelen motivációnak tűnik a kisebb hibák elkerülésére, ezért el kell érnünk magunkban, hogy az Isten megsértésétől való tartózkodás legyen a legfőbb késztetés, amely segít elkerülnünk a bűnt.

Visszatérve az Erzsébet asszonynak adott hétfői életprogramhoz, érdekes, hogy Jézus a böjtről és az imáról beszél az Evangéliumban, amikor a démonok kiűzéséről van szó (Márk 9,29). A Szeretetláng iránti önátadás elvezet bennünket ahhoz, hogy először megújítsuk a tisztítóhely létezésében és annak fontosságába vetett hitünket – a saját érdekünkben. Elsősorban úgy, hogy életünket egyre jobban az Evangélium tanításaihoz igazítjuk. Másodsorban alakítsunk ki hatékony, gyakorlatias szeretetet az elhunytak lelke iránt, akik a megtisztulás nagy szenvedéseinek vannak kitéve. Minden bűn, bármilyen csekély is, akadályt jelent Isten és ember között.

A szeretteink szabadulásán kívül Jézus egészen különleges módon azt kéri, hogy hétfőnként böjtöljünk és imádkozzunk a tisztítótűzben lévő papok lelkéért, és ezt a tényt rendkívüli kegyelemben részesíti. Az a személy, aki hétfőn kenyéren és vízen böjtöl (szigorú böjt), „az minden alkalommal egy papi lelket szabadít ki a szenvedés helyéről”. A hétfői időbeosztás az éjszakai virrasztásra is utal: a Szűzanya arra kér, hogy szenteljünk virrasztó imát a tisztítóhelyen szenvedő lelkek kiszabadítására, és különleges módon könyörögjünk értük. 

A Lelki Naplóban ezt olvashatjuk: „Kérjetek tőlem sok buzgó lelkű fiatalt; amennyit akartok, annyit kaptok, mert sok fiatal lelkében él a vágy, csak nem találnak senkit, aki segítsen rajtuk: Ne legyél gyenge szívű. A virrasztó imák révén bőséges kegyelmekben részesülhetsz számukra.”
Ez a szöveg nagy jelentőséggel bír. Igazán akkor értjük meg, ha visszatekintünk a korra, amikor Jézus szavai elhangzottak. A II. Vatikáni Zsinat időszaka ez (1962-1965). A nagy várakozás pillanataié. A Katolikus Egyház súlyos válságba került, s többek között a papi és szerzetesi életben is sok gyengeség és hiányosság került felszínre. Sokan azt gondolták, hogy a Zsinat minden szempontból új tavaszt hoz az Egyház számára, különösen a papi és szerzetesi hivatások terén. Szent XXIII. János pápa a Szentlélek által ihletetten „aggiornamento”-t (megújulást) kért, hogy Krisztus Egyháza betölthesse küldetését a modern világ változásai közepette.
A Napló azon oldalai, amelyek közvetlenül az Istennek szenteltekre vonatkoznak – a papokra és a szerzetesekre –, leplezetlenül őszinte képet rajzolnak elénk. Nagyon erőteljes szavak hangzanak el Urunktól, amelyek arra utalnak, hogy a papság és a szerzetesközösségek jelentős része nem felel meg hivatása követelményeinek.
A Zsinat utáni évtizedek fájdalmas valósága, hogy a hivatásokért – a már meglévőkért és a jövőbeniekért – ma még inkább szükséges imádkoznunk, mint bármikor. A Chichagói Egyetem szociális felmérése során (GSS) a tíz legörömtelibb területen dolgozók közül az 1. helyre a lelkipásztorok kerültek: „Ha nem is mindig könnyű az életük, munkájukban a világtól leginkább eltávolodók: a papok és a szerzetesek találják a legtöbb örömet.” Ennek ellenére világszerte papok és Istennek szentelt személyek ezrei hagyják el évente hivatásukat. Sok egyházmegyei és szerzetesi szeminárium bezárta kapuit a jelentkezők hiánya miatt.
A materialista mentalitás előretörése a fiatalokat egy olyan világba sodorta, amelyben a keresztény eszmék háttérbe szorultak. Jézus Krisztus és az Egyház a fiatal katolikusok túlnyomó többsége számára már nem jelent elég nagy eszményt ahhoz, hogy mindenről lemondva rálépjenek az Istennek szenteltség útjára.
Jézus panasza a Lelki Naplóban teljes mértékben érvényes a 1960-as évekre és napjainkra is. Az Úr a neki szenteltek lelki életének minőségi megújulását kéri. Ez a válság gyökere. Ugyanakkor tudatosítani kell magunkban, hogy a papi hivatás Isten akarata szerinti megélése és az új hivatások születése egy egészen különleges kegyelem, amelynek ügyét mi mindnyájan segíthetjük imával. Ezért kell Erzsébet asszonynak a szerdát a papi lelkeknek szentelnie. A hivatás az intenzív ima gyümölcse. Szükséges, hogy az egész Egyház imádkozzon a papjaiért, hogy hűségesek és szentek legyenek, és az Úr küldön munkásokat aratásába! Nemcsak az a fontos, hogy az ima állandó legyen éjjel-nappal, s az Úr méltóképpen megérintse sok fiatal szívét, hanem az is, hogy szó és példa segítse őket hivatásuk felismerésében. A Szeretetláng Szűz Mária nagyszerű eszköze a leendő papi hivatások kialakítására az otthonon belül. A valóban Jézus Krisztusnak szentelt családokon belül jelennek meg azok a papok, akikre az Egyháznak ma szüksége van.

A pénteki nap

Jézus kérése a pénteki napra vonatkozóan: „Ezen a napon szíved egész szeretetével merülj el kínszenvedéseimben. A reggeli ébredésnél gondold át, hogy a borzalmas éjszakai kínok után mi várt rám egész nap. Munkád közben is szemléld végig az egész keresztutat, melyen nem volt megállás egy percre sem, a végletekig kimerülve hajtottak a Kálvária hegyére. Én igazán a végletekig mentem értetek. Azért mondom, semmit sem vihetsz túlzásba értem. 12 órától 3 óráig imádd Szent Sebeimet. A böjtöt lehetőleg így tartsd meg Szent Testem keresztről levétele idejéig. Áldozatvállalásod a kegyelmek még nagyobb bőségét fokozza lelkedben.” 

Jézus azt mondja Erzsébetnek, hogy a csütörtök és a péntek két nagyon fontos nap a hét során azoknak, akik tanítványként szeretnék Őt követni. Ezen a két napon arra hív minket, hogy „merüljünk el” szenvedéseiben, hogy egészen közel kerülhessünk hozzá. A Lelki Napló bepillantást enged abba, miként mélyíti el Jézus Erzsébet asszony lelkében a kereszt misztériumát. Krisztus tanítványának nincs ideje elmerülni a testi, érzéki világ gondolataiban. Valahányszor Erzsébet leveszi tekintetét a megfeszített Krisztusról, Jézus „rendre utasítja”, és kéri, hogy mondjon le evilági gondolatairól, érzéseiről és cselekedeteiről. Egész elméjét és szívét a Megváltó személyére, és sajátos módon az Ő szenvedéseire kell összpontosítania. Mindennapi tevékenysége során, amelyet a munkahelyén vagy a háztartásban végez, szemlélnie kell az egész keresztutat. Valójában az Evangélium ugyanezt az eszményt kínálja Jézus követőinek: megszakítás nélkül imádkozni; megszakítás nélkül szemlélni a keresztre feszített Krisztus arcát, felülírva minden világias gondolatot vagy érzést. A megfeszített Jézus Krisztus külső és belső imádata a Szeretetláng kiáradásának egyik szegletköve. Hiszen a Szűzanya ezt a kegyelmet az Örök Atyától Fia, Jézus Krisztus sebein keresztül nyerte el. A Fájdalmas Szűz velünk együtt szemlélődik, Fiával együtt felajánlja magát az Atyának, és a kereszt tövében állva felajánlja Istenek fára szegezett Fia szenvedéseit. 

Amikor a Szent Szűz nekünk adja a Szeretetláng kegyelmét, arra szólít bennünket, hogy megszakítás nélkül könyörögjünk annak kiáradásáért, úgy, mintha az a lélek állandó lélegzése lenne. Ám ez nem elég. A Szeretetláng-lelkiség a megszentelődés útja, amely abban áll, hogy részt veszünk Krisztus szenvedésében, a bűnről való lemondás és keresztjeink mindennapi elfogadása által. Szent Pál azt mondja, hogy a keresztények „akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt.” Ez a keresztre feszítés azzal kezdődik, hogy lemondunk a test cselekedeteiről, és a Lélek szerint élünk. (vö. Gal 5,16-24). 

A mi erőnk a sátánnal szemben éppen abban rejlik, hogy mindennap részt veszünk Jézus szenvedésében a kereszten. Ha a Szeretetláng-fohász képes elvakítani a sátánt és a gonosz szellemeket, az Jézus áldozata miatt van. Azonban szem előtt kell tartanunk, hogy a sátán megvakítása csak úgy valósul meg, ha mi is elfogadjuk a keresztjeinket, és teljes mértékben ragaszkodunk a keresztre feszített Úrhoz. Ugyanakkor ha a szenvedő Jézus arca mögött nem látjuk meg a feltámadt Krisztus arcát, mely örömmel tölt el minket, olyanok vagyunk, mintha egy kétkötetes műnek csak az első kötetet ismernénk. Az öröm a keresztény ember egyik meghatározó jellemvonása. Nem úgy általában az öröm, hanem kifejezetten az Úr Jézusban való öröm. A Lélek gyümölcsei között is az egyik fontos „termés” az öröm (Gal 5,22). Jézus pedig éppen szenvedése előestéjén, az Utolsó Vacsorán mondta tanítványainak: „Az én örömöm legyen tibennetek és örömötök ezzel teljes legyen.” (Jn 15,11).

A szombati nap

A szombatról Jézus ezt mondja Erzsébet asszonynak: „A mi Édesanyánk napja. E napon különösen tiszteld meg Őt, még több gyengédséggel. Tudod, Ő a Kegyelmek Anyja. Óhajtsd, hogy a földön úgy tiszteljék, mint a mennyben az angyalok és szentek sokasága, és kérd a haldokló papi lelkek számára a jó halál kegyelmét. Erre ajánld fel napodnak minden pillanatát. Tudod, milyen nagy jutalmad lesz ezért? Az égben a papi lelkek könyörögni fognak érted, és a Szent Szűz is várja lelkedet halálod óráján. Az éjszakai virrasztást is erre a célra ajánld fel.”
Egyes országokban széles körben elterjedt szokás, hogy a szombatot a „Szűzanya magányának” szentelik, egyesülve fájdalmával. A hagyomány szerint ugyanis Mária Nagypéntek éjszakáját, Nagyszombat egész napját és Húsvétvasárnap hajnalát magányban és néma imádatban töltötte, elmerülve Fia szenvedésében. Jézus a Lelki Naplóban megerősíti ezt a jámbor szokást, amikor arra kér, hogy ezen a napon különös tisztelettel és gyöngédséggel gyűljünk a Fájdalmas Anya köré. Példaként adja nekünk az angyalokat és a szenteket, akik a mennyben tisztelik Máriát. A „Kegyelemek Anyjának”, nevezi őt, mintha arra bátorítana bennünket, hogy ha valamit kapni akarunk a Fiútól, akkor menjünk az Édesanyjához és kérjük közbenjárását. Valójában ez az üzenet Szűz Mária kegyelemközvetítő szerepét erősíti meg. Isten egy nő által akarta nekünk adni a Fiát, s mivel Jézus az „Atya kegyelme” a világ felé, Mária az, aki igenjével az ő Fiától, Jézustól származó kegyelmek hordozója lesz.
Minden keresztény felkérést kap, hogy különleges módon szeresse és tisztelje a Megváltó Anyját. A Lelki Naplóban Jézus elmondja, hogy amikor a Szeretetláng elterjed a földön, Anyját úgy tisztelik majd, ahogyan az Egyház történetében még soha. Talán fogalmazhatunk úgy, hogy a Szeretetláng az utolsó idők kegyelme.
A szombatról szóló üzenetben nyilvánvalóvá válik az a kiemelkedő szerep, amelyet isteni szándékból a Megváltó Édesanyja kapott a gonosz elleni apokaliptikus küzdelemben. Mária az, aki alázatával és szelídségével leginkább megalázza a sötétség erőinek büszkeségét. Tehetetlenné teszi a gonoszt azáltal, hogy elvakítja és aláveti Jézus Krisztus hatalmának.
A szombati napon az alapvető szándék a haldokló papokért felajánlott ima. A halál Isten gyermekei számára a létezés legküzdelmesebb pillanata. Különleges segítségre van szükségünk akkor, amikor a lélek és a sátán legszélsőségesebb harca zajlik egymással. A papokat nagyobb erővel támadja a gonosz, emiatt nagyobb lelki segítségre van szükségük. Jézus arra kéri az Egyház tagjait, imádkozzanak, hogy papjai elnyerjék a jó halál kegyelmét. Ezt a legfelsőbb kegyelmet Szűz Mária erőteljes közbenjárása és lángoló szeretete révén nyerhetjük el számukra.

TOVÁBBI ERŐFORRÁSOK: FELTÖLTÉS ALATT!