_________
SZERETETLÁNG FESZTIVÁL
AUGUSZTUS 29-ÉN, 9 ÓRÁTÓL BUDAPESTEN, A MÁRIAREMETEI KEGYTEMPLOM PARKJÁBAN

A Szeretetláng Fesztiválon idén is egy egésznapos „nyárzáró” lelki élmény részese lehetsz Budapest-Máriaremetén, a Kegytemplom szabadtéri oltára előtt. A szép füves, ősfás környezetben a padokon vagy a gyepre letelepedve akár az egész családoddal úgy érzed majd magad, mint amikor Jézus a hegyi beszédben tanította a több ezer embert.
A SZERETETLÁNG FESZTIVÁL TERVEZETT PROGRAMJA:
9:00 – Kemenes Gábor atya köszönti a résztvevőket. / 9:15 – Kezdő dicsőítés az Eucharist & Kids zenekar vezetésével / 9:35 – Az örvendetes rózsafüzér elimádkozása, Kemenes Gábor atya elmélkedéseivel / 10:15 – Rövid szünet, felkészülés a szentmisére / 10:30 – Szentmise, főcelebráns Martos Levente Balázs püspök atya (Akarod, hogy az unokáid még ismerjék az Eucharisztiát? Akkor hallgasd meg püspök atya tanítását, hogy mit tehetsz a papi hivatásokért, és mit tehetsz a papjaidért, hogy még 50 év múlva is köztünk lehessen Jézus az Oltáriszentségben!) / 11:45 – Ebédszünet, közben a „Szent sátorban” elkezdődik a közbenjáró imaszolgálat az Oltáriszentség jelenlétében (több segítő szent ereklyéjét is kihelyezzük). Az imaszolgálatot az Új Szív Közösség szervezi. / 12:40 – Rövid dicsőítés, majd Kiss László (Csíkszereda) tanúságtétele a megtéréséről: „Szentáldozás után hallottam a szívemben, hogy Szeretetláng!”. / 13:00 – Szilágyi Szabolcs atya, a csendes szentségimádás országosan ismert szervezője az egyéni szentségimádás lelki és gyakorlati alapjairól tanít, saját tapasztalatai alapján (piliscsabai, klotildligeti plébánia). / 13:55 – Tanúságtétel, ének / 14:15 – Szabó József atya az ország egyik legismertebb exorcistája korunk szellemi harcáról, a gonosz „trükkjeiről”, azok felismeréséről és kivédéséről tanít. / 14:55 – Rövid szünet, ének / 15:15 – Szabó József atya tanításának 2. része. / 16:00-17-ig – Dicsőítő szentségimádás Kemenes Gábor atya vezetésével, az Eucharist & Kids együttes zenei szolgálatával. A végén szentségi áldás.
• Kérünk, hogyha zarándokbusszal érkeztek, a parkolás miatt előre jelezzétek ezt a +36 30 205 8170-es telefonszámon!
TESTVÉREK, KÉSZÜLJETEK TEHÁT! Kérjük a segítségeteket „hírvivőként” és a csoportok szervezésében, hogy minél többen lehessünk együtt imában, örömben, kitárt szívvel hirdetve az Úr dicsőségét augusztus utolsó szombatján! …és – bár ezt eddig még soha nem tettük – ha módotok van rá, kérjük s egyben hálásan megköszönjük nagylelkű anyagi támogatásotokat is a honlapunkon található bankszámlaszámon keresztül: https://szeretetlang.hu/tamogatas/ , hogy a Fesztivál előre fizetendő jelentős költségeit fedezni tudjuk.


A 10:30-kor kezdődő szentmisén püspök atya szentbeszédének vezérfonala” a Szeretetláng Lelki Naplóból: „Kérjetek tőlem sok buzgó lelkű fiatalt! Amennyit akartok, annyit kaptok, mert sok fiatal lelkében él a vágy, csak nem találnak senkit, aki segítsen rajtuk. Ne légy gyenge szívű! A virrasztó imák révén bőséges kegyelmekben részesülhetsz számukra.” (Lelki Napló 1962. április 10.) „Nemcsak a még el nem indult hivatásokat ajánlom különös figyelmedbe, hanem még inkább a már elindult papi hivatásokért hozz sok áldozatot.” (Lelki Napló 1964. március 12.)


A közbenjáró ima nem elszigetelt „egyéni varázsformula”, hanem az Egyház istentiszteleti életének része. A közbenjáró ima valójában Krisztus egyetlen közbenjárásához kapcsolódik: a szolgálatot végző testvérek imádsága „Jézus imájához” vezet. A Szentlélek Isten, Krisztushoz kapcsolva, belülről teszi lehetővé és „irányítja” az imádságot, különösen akkor, amikor az ember a gyengesége miatt nem tud úgy imádkozni, ahogy kell. Az Egyház kifejezetten beszél arról is, hogy a közbenjáró imádság által az összes szenttel együtt fordulunk Krisztushoz.

EUCHARIST & KIDS – apák, anyák és gyermekeik együtt dicsőítik majd az Urat, hogy bizonyságot tegyenek róla: az EGYHÁZ FIATAL!
— A nap részletes programjáról folyamatosan adunk tájékoztatást. —
INRORMÁCIÓ: e-mail: szeretetlang.hu@gmail.com / telefon: +36 30 205 8170
_________