A magánkinyilatkoztatások megítélése (Hittani Kongregáció)
Hittani Kongregáció
Eljárási normák a feltételezett jelenések és kinyilatkoztatások megítéléséhez
Előzetes megjegyzés a normák létrejöttéhez és jellegéhez
A Szent Kongregáció atyái az 1974 novemberében tartott évi Plenáris Ülésük folyamán megvizsgálták a lehetséges jelenések és a gyakran hozzájuk kapcsolódó kinyilatkoztatások problémáit, és az alábbi következtetésekre jutottak:
1. Ma ezekről a jelenésekről szóló híradás sokkal gyorsabban elterjed a hívek között, mint bármikor korábban, a tömegtájékoztatási eszközöknek (mass media) köszönhetően. Továbbá, az utazások könnyebbé válása elősegíti és megsokszorozza a zarándoklatokat. Az egyházi Hatóságnak ezért késlekedés nélkül meg kell nyilatkoznia ez ügyben.
2. Másrészt, a mai gondolkodásmód és a tudományos kritikai kutatás követelményei megnehezítik, ha éppen nem lehetetlenné teszik azt, hogy az elvárt gyorsasággal jelenjenek meg az olyan döntések, amelyek a múltban lezárták (fennáll a természetfölötti vonatkozás, nem áll fenn a természetfölötti vonatkozás), és amelyek megadták az Ordináriusoknak azt a lehetőséget, hogy engedélyezzék vagy megtiltsák a nyilvános tiszteletet vagy a tisztelet egyéb formáit a hívek körében.
Ezzel a megokolással, azért hogy a hívek között ez eme dolgok révén keletkezett tisztelet az egyházzal való teljes közösségben nyilvánuljon meg, és hogy gyümölcsöt teremjen, melyek alapján maga az egyház a következőkben meg tudja ítélni az események valódi természetét, az atyák úgy döntöttek, hogy a kérdésben a következő eljárási módot kell alkalmazni.
Amikor az egyházi Hatóság értesül valamely feltételezett jelenésről vagy kinyilatkoztatásról, feladata a következő:
a) legelőször: megvizsgálni a történteket pozitív és negatív kritériumok alapján (vö. föntebb I. pont);
b) továbbá: ha ez a vizsgálat kedvező eredménnyel zárul, megengedni bizonyos nyilvános tiszteleti vagy ájtatossági formákat, ám folyamatosan nagy bölcsességgel kell ezekre felügyelni (ami megegyezik a következő formulával: „jelenleg semmi sem ellenzi”);
c) végül: az eltelt idő és a tapasztalat fényében, különös tekintettel az új tisztelet által hozott lelki gyümölcsök termékenységére, meghozni a döntést a történtek valódiságáról és természetfölöttiségéről, ha a dolog ezt kívánja.
I. Kritériumok, hogy legalábbis bizonyos valószínűséggel megállapítható legyen a feltételezett jelenések vagy kinyilatkoztatások jellege
A) Pozitív kritériumok
a) Erkölcsi bizonyosság, vagy legalábbis nagy valószínűség az esemény létezéséről, amit komoly vizsgálat eredményezett.
b) Sajátos körülmények, melyek az esemény létezésére és természetére vonatkoznak, vagyis:
1. az illető vagy az illetők személyes tulajdonságai (különösképpen a pszichikai kiegyensúlyozottság, a méltó és helyes erkölcsi életvitel, az őszinte és állandó engedelmesség az egyházi Hatóság irányában, a készséges magatartás a rendes hitélethez való visszatérésre stb.);
2. a kinyilatkoztatást illetően: valódi és tévedésmentes hittani és lelki tanítás;
3. egészséges tisztelet, továbbá bőséges és folyamatos lelki gyümölcsök (például az imádság szelleme, a megtérések, a felebaráti szeretet megnyilvánulásai stb.).
B) Negatív kritériumok
a) A tényekben való nyilvánvaló tévedés.
b) Tanbeli tévedés, melyet magának Istennek, a boldogságos Szűz Máriának vagy valamely szentnek tulajdonítanak a megjelenéseikben, de számot vetve azzal a lehetőséggel is, hogy az illető – akár öntudatlanul is – hozzáfűzött egy hiteles természetfölötti kinyilatkoztatáshoz pusztán emberi elemeket vagy a természet rendjébe tartozó valamilyen tévedést (vö. Szent Ignác: Lelkigyakorlatos könyv, 336. pont).
c) Olyan anyagi haszon nyilvánvaló keresése, amely szorosan a történtekhez kötődik.
d) A történés idején vagy a történéshez kapcsolódóan az illető vagy az ő követői által elkövetett súlyosan erkölcstelen cselekedetek.
e) Pszichikai betegség vagy pszichopatikus hajlam az illetőben, amik bizonyosan hatással voltak a feltételezett természetfölötti jelenségre, illetőleg pszichózis, tömeghisztéria vagy más hasonló dolgok.
Meg kell jegyezni, hogy ezek a pozitív és negatív kritériumok csak jelzésszerűek, nem pedig kimerítőek, és összességükben kell alkalmazni őket, vagyis kölcsönös összefüggésükben.
II. Az illetékes egyházi Hatóság eljárása
1. Ha egy lehetséges természetfölötti jelenség esetén szinte spontán módon tiszteleti vagy ájtatossági formák más megnyilvánulásai történnek a hívek körében, az illetékes egyházi Hatóságnak súlyos kötelessége mihamarabb ismereteket szerezni róluk és pontosan megvizsgálni a dolgot.
2. Az illetékes egyházi Hatóság a híveknek (akik közösségben vannak a Főpásztorukkal, és nem a szekták hatása alatt állnak) jogos kérése alapján eljárhat, hogy jóváhagyja és elősegítse a tiszteletnek és az ájtatosságnak bizonyos formáit, ha – az előbbi kritériumokat alkalmazása után – semmi sem ellenzi azokat. Figyelmet kell azonban fordítani arra, hogy a hívek ezt az eljárási módot ne tartsák az esemény természetfölötti jellegének az egyház részéről történő elismerésének (vö. Előzetes megjegyzés, c).
3. Az illetékes egyházi Hatóság a tanítói és lelkipásztori feladatánál fogva motu proprio révén is közbeléphet; súlyos körülmények között azonban ezt meg is kell tennie, például a tisztelet és az ájtatossági formák kijavítására és az eltévelyedések megelőzésére, a tévtanítások elítélésére, a téves és nem megfelelő miszticizmus elkerülésére stb.
4. Kétes esetekben, ha az az egyház javát semmiképpen nem veszélyezteti, az illetékes egyházi Hatóság tartózkodhat minden megítéléstől és minden közvetlen közbelépéstől (mert megtörténhet az is, hogy bizonyos idő eltelte után a lehetséges természetfölötti jelenség feledésbe merül); nem szakadhat meg azonban az odafigyelés, hogy szükség esetén gyorsan és okosan közbe lehessen lépni.
III. Az eljáró illetékes Hatóság
1. Elsősorban a helyi Ordináriusé a feladat, hogy felügyeljen és eljárjon.
2. A regionális vagy nemzeti Püspöki Konferencia eljárhat:
a) ha a helyi Ordinárius saját akaratából hozzája fordul, hogy nagyobb bizonyossággal tudjon dönteni az ügyről;
b) ha az esemény már nemzeti vagy regionális méreteket öltött, de mindig csak a helyi Ordinárius előzetes hozzájárulása mellett.
3. Az Apostoli Szentszék eljárhat, akár magának a helyi Ordináriusnak, akár a hívek minősített csoportjának a kérésére, de akár közvetlenül a Szentatya egyetemes joghatósága értelmében is (vö. föntebb, IV. pont).
IV. A Hittani Szent Kongregáció eljárása
1. a) A Szent Kongregáció eljárást kérheti mind a maga részéről az Ordinárius, mind a hívek egy minősített csoportja. Az utóbbi esetben figyelmet kell fordítani arra, hogy azt, aki a Szent Kongregációhoz fordul segítségért, ne kétséges érvek motiválják (mint például az akarat, hogy az Ordináriust az érvényes döntéseinek megváltoztatására, valamely szektás csoport elismerésére kényszerítse stb.).
b) A Szent Kongregáció feladata, hogy súlyos esetekben motu proprio révén lépjen közbe, különösen amikor az eset az egyház egy jelentősebb részét érinti, de mindig csak akkor, miután már tárgyalt az Ordináriussal, és ha a helyzet megkívánja a Püspöki Konferenciával is.
2. A Szent Kongregációt illeti, hogy megítélje és jóváhagyja az Ordinárius eljárási módját, vagy ha azt lehetségesnek és megfelelőnek tartja, lefolytassa az újabb vizsgálatot, megkülönböztetve attól, amit az Ordinárius végzett, és amit vagy maga a Szent Kongregáció, vagy egy speciális bizottság visz végbe.
A jelen Normákat a Szent Kongregáció Plenáris Ülése elfogadta és a szerencsésen uralkodó VI. Pál pápa 1978. február 24-én jóváhagyta.
Róma, a Hittani Szent Kongregáció palotájában, 1978. február 25.
Franjo Šeper bíboros
prefektus
Jérôme Hamer, O. P.
titkár 2012-11-10 16:43:43 A Hit Évében elnyerhető búcsúk (vatikáni rendelet)
URBIS ET ORBIS
R E N D E L E T
A szent búcsúk adományával gazdagodnak
a Hit Éve folyamán végbevitt különféle jámbor cselekedetek
A II. Vatikáni Zsinat ünnepélyes megnyitásának ötvenedik évfordulóján, amely zsinatnak Boldog XXIII. János pápa „fő feladatként jelölte meg a keresztény tanítás értékes hitletéteményének gondosabb őrzését és kifejtését, hogy így hozzáférhetőbb legyen Krisztus hívei és a jóakaratú emberek számára” (II. János Pál pápa, Fidei Depositum apostoli konstitúció, 1992. október 11, AAS 86 [1994] 113), XVI. Benedek pápa kijelölése alapján kezdetét veszi egy olyan év, amelyet az igaz hit megvallásának és helyes értelmezésének szentelünk, a Zsinati Dokumentumoknak és a Katolikus Egyház Katekizmusa cikkelyeinek olvasása, vagy még inkább jámbor átelmélkedése révén. A Katekizmust Boldog II. János Pál pápa adta ki a Zsinat kezdetének harmincadik évfordulóján, pontosan azzal a céllal, hogy „a Zsinat tanítását elmélyítve a hívek jobban kötődjenek ahhoz és ez elősegítse megismertetését és alkalmazását” (Uo. 114).
Már az Úr 1967. évében, Szent Péter és Pál apostol vértanúságának tizenkilencedik centenáriumának emlékére is ehhez hasonlóan meghirdette a Hit Évét Isten szolgája, VI. Pál pápa, hogy „a hit ünnepélyes megvallása révén megmutassa, mennyire fontos, hogy az évszázadok alatt kialakult hitvallást, amely minden hívő öröksége, újra meg újra megerősítsük, kifejtsük, annak érdekében, hogy a múlttól igen eltérő történelmi körülmények között is érvényesnek bizonyuljon” (XVI. Benedek pápa, Porta fidei apostoli levél, 4).
Jelen korunkban, amely annyi mély változást hoz az emberiség számára, Szentatyánk, XVI. Benedek a Hit Évének meghirdetésével arra kívánja felszólítani Isten népét, amelynek egyetemes pásztora, valamint az egész világ valamennyi püspökét, hogy „egyesüljenek Péter utódával a kegyelem ezen idejében, amelyet az Úr kínál nekünk, hogy emlékezzünk meg a hit drága ajándékáról” (Uo., 8).
Minden egyes hívő „alkalmat kap rá, hogy megvallja hitét a feltámadott Krisztusban… az egész világ minden székesegyházában és minden templomában, az otthonokban és a családokban, hogy mindenki átérezze a sürgető szükséget, hogy jobban megismerje és a következő nemzedékeknek továbbadja az örök hitet. A szerzetes közösségek, a plébániák, az Egyház minden közössége, legyen bár ősi vagy új, módot fog találni ebben az esztendőben, hogy nyilvánosan hitvallást tegyen” (Uo).
Ezen felül minden hívő, egyénileg és közösségileg is meghívást kap, hogy nyíltan megvallja a hitét a többiek előtt a mindennapi élet különféle körülményei között: „Az ember társas természete viszont igényli, hogy belső vallási aktusait külsőleg kifejezze, vallási téren másokkal kapcsolatot teremtsen, és vallását közösségi formában vallja meg” (Dignitatis humanae nyilatkozat, 1965. december 7: AAS 58 [1966], 932).
Minthogy elsősorban az a célunk, hogy – amennyire ez ezen a Földön egyáltalán lehetséges – a lehető legjobban kifejlesszük magunkban az életszentséget és a lélek tisztaságát, ehhez nagyon hasznos segítséget nyújthatnak a szent búcsúk, amelyeket az Egyház, a Krisztustól ráruházott hatalom segítségével, felkínál mindazoknak, akik a megfelelő hozzáállással teljesítik azokat a sajátos előírásokat, amelyek elnyerésük feltételei. „A búcsú révén – tanította VI. Pál – az Egyház, felhasználva a Krisztus által végbevitt üdvözítés szolgáló leánya voltát, meghirdeti a hívek számára Krisztus és a szentek közössége teljességében való részvétel lehetőségét, bőven kínálva számukra alkalmat az üdvösség elérésre” (Apostolorum Limina apostoli levél, 1974. május 23: AAS 66 [1974] 289). Ebben nyilvánul meg az „Egyház kincse”, amelyet jelentős mértékben növelnek „a boldogságos Istenanya és minden kiválasztott érdemei, a legelső igaztól az utolsóig” (VI. Kelemen, Unigenitus Dei Filius bulla, 1343. január 27).
Az Apostoli Penitenciária, amelynek feladata a búcsúk megadását és használatát szabályozni, valamint buzdítani a hívek lelkét, hogy helyesen fogják fel és táplálják ezek elnyerésének vágyát, miután erre felkérte az Új Evangelizáció Előmozdításának Pápai Tanácsa (a Hittani Kongregáció által kiadott Lelkipásztori iránymutatással kiegészített jegyzék a Hit Évére alapján), az alábbiakat határozta meg a búcsúk adománya elnyerésére a Hit Évében, a Pápa gondolatának megfelelő módon, abból a célból, hogy a hívek mindinkább törekedjenek a Katolikus Egyház tanításának megismerésére és megszeretésére, és abból minél bővebb lelki gyümölcsöket nyerhessenek.
A Hit Évének teljes időtartama alatt, vagyis 2012. október 11-től 2013. november 24-ig teljes búcsút nyerhetnek a saját bűneik miatti időleges büntetés alól Isten irgalmából, amit az elhunyt lelkekért is felajánlhatnak, mindazon hívek, akik valódi bűnbánatot tartottak, kellőképpen meggyóntak, szentségi áldozáshoz járultak és imádkoztak a Szentatya szándékára,
a. – minden alkalommal, ha legalább három alkalommal részt vesznek az igehirdetésen a szent missziók alkalmával, vagy legalább három előadást meghallgatnak a II. Vatikáni Zsinat dokumentumairól és a Katolikus Egyház Katekizmusának cikkelyeiről, bármely templomban vagy alkalmas helyen;
b. – minden alkalommal, ha zarándoklat formájában meglátogatnak egy pápai bazilikát, egy keresztény katakombát, egy székesegyházat, egy, az ordinárius által a Hit Évére kijelölt szent helyet (például a Basilica Minor-ok valamelyikét, valamely Mária-kegyhelyet, a szent apostolok vagy védőszentek valamely kegyhelyét) és itt részt vesznek valamilyen liturgikus imádságon, vagy legalább megfelelő időt eltöltenek ott összeszedetten, jámbor elmélkedéssel, amit a Miatyánk, a Hiszekegy bármely hivatalos formája, valamint a Szűzanyához, az apostolokhoz vagy a védőszentekhez szóló fohász elimádkozásával fejeznek be;
c. – minden alkalommal, az ordinárius által a Hit Évére meghatározott napokon (például az Úr, a Szűzanya, a szent apostolok és védőszentek ünnepein vagy Szent Péter székének ünnepén), ha bármely szent helyen részt vesznek egy ünnepélyes szentmisén vagy zsolozsmán, s ezen felül elimádkozzák a Hiszekegyet, annak bármely hivatalos formájában;
d. – a Hit Éve bármely szabadon megválasztott napján, amikor hívő módon meglátogatják a keresztelőkápolnát vagy más egyéb helyet, ahol elnyerték a keresztség szentségét, amennyiben itt megújítják keresztségi fogadalmaikat, annak bármely hivatalos formájában.
A megyéspüspökök és eparchák, s mindazok, akik jog szerint egyenlő rangban állnak velük, ezen idő legalkalmasabb napján, a legkiemelkedőbb ünnepen (például 2013. november 24-én, Krisztus Király ünnepén, amellyel bezárul a Hit Éve) kioszthatják a pápai áldást a teljes búcsúval, amelyet mindazok a hívek élvezhetnek, akik jámborul fogadják ezt az áldást.
Azok a hívek, akik valódi bűnbánatot gyakoroltak, ám súlyos okból nem tudnak részt venni az ünnepi eseményeken (főként a szerzetesnők, akik örök klauzúrában élnek, a remeték és anakoréták, a bebörtönözöttek, az idősek, a betegek, és mindazok, akik kórházakban vagy egyéb ápolási központokban folyamatos szolgálatban állnak a betegek mellett…) elnyerhetik a teljes búcsút ugyanezen feltételek mellett, ha lélekben és gondolatban egyesülnek a jelenlévő hívekkel, különösen azokban a pillanatokban, amikor a Szentatya vagy a megyéspüspökök szavait közvetíti a televízió, illetve a rádió, s otthonukban vagy azon a helyen, amelyet akadályoztatásuk okán nem tudnak elhagyni, elimádkozzák a Miatyánkot, a Hiszekegyet, annak bármely hivatalos formájában és más fohászokat, a Hit Éve célkitűzéseinek megfelelően, valamint felajánlják szenvedéseiket vagy saját életük szükségeit.
Azon célból, hogy a bűnbánat szentsége és az isteni bűnbocsánat elnyerése a Kulcsok hatalma által lelkipásztori tekintetben könnyebben elérhetővé váljon, felkérjük az egyes helyek ordináriusait, hogy engedjék át a székesegyházakban és a Hit Évére erre kijelölt templomaikban az ott gyóntató kanonokoknak és papoknak azokat az engedélyeket, amelyek egyébként nekik vannak fenntartva (a keleti egyházak híveinek tekintetében a CCEO 728. kánonja 2. § szerint, esetleges fenntartás esetén a 727. kánon szerint, kizárva innen természetesen a 728. kánon 1.§-ában foglalt eseteket; a latin egyház hívei tekintetében a CIC 508. kánonjának 1. §-a szerint).
A gyóntatók, miután felhívták a hívek figyelmét azon bűnök súlyosságára, amelyeket a fenntartás vagy a törlés érint, határozzanak meg megfelelő szentségi penitenciát, amelyek a híveket a lehető legnagyobb mértékben a tartós megbánás állapotára vezetik és az esetek természetétől függően, rájuk kényszeríti az esetlegesen okozott botrányok és károk helyrehozatalát.
Végezetül a Penitenciária nagyon ajánlja az excellenciás püspök uraknak, akik a háromszoros munus (tanítás, vezetés, megszentelés) letéteményesei, hogy legyen gondjuk arra, hogy világosan elmagyarázzák híveiknek az itt a hívek megszentelése érdekében felsorakoztatott alapelveket és intézkedéseket, különös tekintettel az adott hely, kultúra és hagyományok körülményeire. Az egyes népek karakterének minél inkább megfelelő katekézis világosabban és az értelem számára élőbb módon tárhatja fel ezeket, hogy a szívekben erősebben és mélyebben meggyökerezhessen a vágy erre a különleges adományra, amelyet az Egyház közvetítésével elnyerhetnek.
A jelen rendelet érvényessége kizárólag a Hit Évére szól, bármilyen ezzel ellentétes intézkedés ellenére.
Kelt Rómában, az Apostoli Penitenciárium székhelyén, 2012. szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén
Manuel Monteiro de Castro bíboros
legfőbb penitenciárius
Mons. Krzysztof Nykiel
ügyvivő 2012-11-10 16:22:27 Böjte Csaba a Hit Évéről
Az Egyház meghirdette a hit évét. Sokan kérdezik, hogy ez mit is jelent? Mit jelent az élő hit, melynek megkeresésére bátorít az Egyház?
Érzékszerveink által kommunikálunk a külvilággal: látunk, hallunk, tapintunk, ízlelünk, szagokat érzünk. Jó dolog érzékszerveink birtokában elindulni, élni, belevetni magunkat a mindennapok forgatagába. Ezek az érzékszervek örömmel, élményekkel töltik meg a napjainkat, általuk bontakozik ki a földi létünk! Nélkülük szegényebbek, fogyatékosok vagyunk, a létezés teljességét sajnos hiányuk miatt nem tapasztalhatjuk meg!
Az emberiség egy részének személyes, boldogító tapasztalata az, hogy birtokunkban van egy érzékszerveinkhez hasonló képesség, melyet hitnek nevezünk, mely által kommunikálhatunk nagy szeretettel, alázattal Istenünkkel. A hitünk az az érzékszerv, mely által a természetfeletti világot át tudjuk ölelni, s mely által ez a világ bennünket megtud szólítani.
Az élő hit, mely által Isten csodaszép arca a sötétben felragyog, engem örömmel, boldogsággal tölt el. Teremtőnk nagy ajándéka, melyet ki felfedez, s kinek mindennapjainak élő részévé válik, az azt igen sokra tartja, hisz általa szépen rendezett, lakott földdé válik a világ. Vívódásunk többé nem tragikus monológ, hanem a holnapot tervező, építő párbeszéd a Végtelennel. Csodálatos megnyílni a hitből fakadó imában Teremtőnk előtt, kicsinységünk és minden bűnünk ellenére belekarolni abba, ki mindenkinél jobban szeret, hagyni, hogy szelíd, nyugtató szavakkal talpra állítson, vezessen, biztos kézzel szép feladatok elvégzésére bátorítson. Az élő hit, – akárcsak a látás a festőnek – értelmet ad az ember bolyongásának, létének itt a földön.
Az imádkozó ember útja soha nem ér véget, mert a hit által nem tudjuk megfogni, bejárni a szelíd Végtelent, de e csodálatos érzékszervünk által sok – sok minden láthatóvá, érthetővé válik napról napra Teremtőnk titkaiból. E kibontakozásnak nincs felső korlátja. A halál csak egy újabb kapu, mert a végtelenre teremtett létünk célja bebarangolni a végtelen Szeretetet, a végtelen Jóságot, a végtelen Bölcsességet, a végtelen Szépséget, az Istent, ki megosztotta velünk a létet! Így életünk a semmibe hulló zuhanásból a hit fényénél az Istenbe torkolló, kibontakozó, örömteli repüléssé válik.
Semmihez nem fogható boldogság a hit fényénél bátran kibontani az ajándékba kapott életünk minden egyes percét. Olyan jó egymás után megcsodálni mindazt a gyönyörű ajándékot, mit Teremtőnk pajkos szeretettel létünkbe elrejtett, melyeket megtalálva, bölcsen használva gazdagabbakká válunk, általuk csodákat tehetünk szeretetből, szelíden testvéreinknek. Nagy öröm Isten ajándékai alatt roskadozva, élő hittel elindulni és látni, ahogyan szorgalmas kezünk alatt a dolgok szépen, egymásból bontakoznak, mind bimbóból a virág mely felfakad. Nem te alkottál, te csak ott vagy, szorgoskodsz szelíden, gyönyörködsz benne. Csodálod a hitedből, két kezed munkájából fakadó feltartóztathatatlan kibontakozást, némán állsz mint édesanya gyermeke mellett, hisz ő szülte, s kinek léte, minden egyes mosolya, pici, puha kacsójának simogatása mégis Isten ajándéka. Álmélkodva leborulsz csodáid előtt, hisz nem vagy varázsló, tudod, hogy nem te teremted kis világodat, és mégis oly sok minden a te botorkáló hitedből született. Olyan vagy, mint a kútásó, ki nem ura a víznek s mégis a víz a munkája által született kútból fakadt. Áhítattal, örömmel leborulsz mindennapi csodáid partjainál, és poharat véve kezedbe magad is oltod szomjadat.
A hit évét hirdette meg anyánk, az Egyház! Gazdasági krízisekbe, erkölcsi válságokba, háborús konfliktusokba megfeneklett létünk egyetlen kitörési módja élő hittel megfogni a bennünket teremtő és szeretettel vezetni akaró Istenünk kezét. Én úgy születtem, hogy nem érzem a szagokat, vak vagyok az illatok világára, de elhiszem testvéreim őszinte örömét, mikor boldogan körbeállják a csodaszép rózsabokrot. Persze, hogy szeretnék részese lenni az örömüknek, ezért újból és újból nekifeszülök a kibontakozásomat visszafogó korlátaimnak, kérve Istentől, hogy nyissa meg ezt az érzékszervemet, hogy általa befogadhassam ajándékait. Várom alázattal, hogy megnyíljon az illatok világa előttem, és addig is bizalommal gyönyörködöm testvéreim örömében. Te, ki nem hiszel, lehet, hogy még nem is próbáltad használni ezt a csodás képességedet. Bizalommal tedd össze kezed, szólítsd meg Megváltódat, ki azt mondja a Szentírásban: „az ajtóban állok, zörgetek, ki megnyitja az ajtót ahhoz bemegyünk......" Nyisd meg szíved ajtaját, tudatosan akarj hinni, lehet, hogy az Isten nem mint nagy folyók áradata tör be az életedbe, de biztos, hogy szelíden felfakad, s e életadó kis forrás vizénél mindaz, mi benned érték, az virágba borul! S ha netalán Istenünk, ki bölcsen osztja ajándékait, téged még nem részesített volna e természetfeletti világra nyíló érzékszervvel, az élő hittel, ne keseredj el, hanem nagy alázattal kérjed e csodaszép ajándékot!
Imádkozom, hogy a hit éve számodra a hit megtalálásának az éve legyen!
Kisebb testvéri szeretettel: Csaba testvér 2012-11-10 16:13:17 Kovács János: Hat természetfeletti csoda hitünk erősítésére
A világtörténelemben az általunk jelenleg ismert öt, transzcendens módon keletkezett kép és anyag - a feltámadás előtti és utáni Krisztus-Arcok, a Szűzanyát ábrázoló guadalupei kép, a lancianoi Szent Vér, és Yvonn nővér karján a Gyermek Jézust bemutató Szeretet Királya szobor tudományosan igazolva - felülmúlják a világ minden más ereklyéjét. Hatodik ereklyeként soroljuk ide az Új Mexikó-i [USA] loretói kápolnában, a XIX. században természetfeletti módon épült csoda-lépcsőt is.
1. Manoppello, a történelemben egy alig ismert olasz városka. Az 1500. körüli években még a térképen sem jelölték. Templomában található azonban a világ legértékesebb ereklyéje:Veronika Kendője. – Előtörténet. A Szent Péter Bazilikában őrizték Szent Veronika Kendőjét. 1506. évben egy zarándok kis csomaggal Manoppellóba érkezett, amelyet átadott egy helyi orvosnak. Az orvos a csomagot kinyitotta és meglátta a Szent Arc képet tartalmazó kendőt. Meg akarta köszönni az adományozónak, de amire teljesen széthajtotta, kiderült, hogy már nincs mellette senki. XVI. Benedek Szentatyánk (2005→) is imádkozott itt a Szent Arc előtt.
2. A Torinói Lepel Jézus testének lenyomata egy négy méter hosszú lenvásznon kirajzolódva, ahogyan a lepelre helyezték temetésekor és letakarták. Hosszú hányadtatás után Torinóban, a Keresztelő Szent János katedrálisban, a guarni kápolnában őrzik. 1532: tűzvész alatt a tároló láda megolvadt, a Lepel épen maradt. Öt évszázadon át nagyobb érdeklődés nélkül pihent. A II. világháború alatt a Nápolyhoz közeli monteverginei apátságba szállították, 1946-ban vitték vissza Torinóba. 1972. október 1-én bűnözők megpróbálták meggyújtani. Nem sikerült. 1997: Harmadik tűzvész. A Lepel ismét épen maradt. 2000-ben a jubileumi évben kiállították, 2,5 millióan látták. 2009-ben bejelentették: feliratot találtak a Leplen és megfejtették azt. A restaurálás után 2010-ben ismét bemutatták a székesegyházban. Szentatyánk 2010. május 2-án, Torinóba látogatása alkalmával szemlélte meg.
3. A nyolcadik században a lanciánói Szent Legontianus templomban egy bazilita szerzetes latin rítus szerint szentmisét mutatott be. Az Átváltoztatás után egyszerre kétely támadt benne Krisztusnak a Szentségben való tényleges jelenlétét illetően. És ekkor a Szentostya Hússá, a bor pedig Vérré vált. Majd a Vér megalvadt és öt különböző, szabálytalan alakú és nagyságú, darabonként azonos súlyú csomóra oszlott. A Szent Relikviák a csoda óta eltelt évszázadokon át a mai napig gyakorlatilag változatlanul megmaradtak. A Szentostyából átváltoztatott Hús rostos szerkezetű és barna színű, de rózsaszínű lesz, ha a Monstrancia mögé valamilyen fényforrást helyeznek.
(A lancianoi csodát követően mintegy 1300 évvel később, 1999-ben Argentínában, Buenos Aires egyik templomában kézbe-áldoztatás közben a Szentostya leesett és piszkos lett. A pap felvette, vízbe tette, és gondolta, ha majd feloldódik, megöntözi vele a virágokat. Öt nap alatt sem oldódott fel, hanem ez idő alatt piros folt, 96 nap után pedig száraz var keletkezett rajta. Egy orvos-szakértőt bíztak meg a vizsgálatával, aki különböző laboratóriumokban ellenőriztette. A laboránsoknak nem mondott semmit. A kaliforniai laborvezető igazolása: „A minta, amit hozott nekünk, a szívizomnak egy darabja, a baloldali szívkamrából.” Az orvos-szakértő tovább kutatott. Odaadta a mintát Dr. Frederick Zugibe professzornak (ő vizsgálta a Torinói Leplet), aki azt mondta: „az az ember, akié ez a szívdarabka volt, súlyos sérüléseket szenvedett, ütötték, kínozták.” Ő sem tudta, hogy Szentostya az, amit vizsgál. Kérdezte: „De egy valamit el kell, hogy magyarázzon nekem! Hogy lehet, hogy amíg vizsgáltam a mintát, az mozgott, lüktetett? Hogyan vette ki a szívet egy halott emberből, és hozta el nekem ide New Yorkba?” Amikor az orvos-szakértő Zugibe professzornak megmondta, hogy 1999. évben konszekrált Szentostyát elemzett, a tudós haja az égnek állt. A Szentostyát Linolli biokémikus-patalógus professzor is megvizsgálta és a lancianói ereklyével összehasonlította. Linolli professzor ezt mondta: „Ez egy izomdarab a szívből, ugyanolyan, mint a másik [lancianói] minta. Ugyanahhoz a személyhez tartozik.” A csoda megdöbbentő, bizonyítja, hogy Jézus Krisztus kétezer év óta valóságosan és mindörökké jelen van az Eucharisztiában. Megerősítés ismét: Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké!)
4. Juan Diego, 57 éves indián férfi 1531-ben Mexikóban, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén szentmisére igyekezett. A Szent Szűz útközben, a Tepeyac dombon megjelent előtte és kérte, menjen a mexikói püspökhöz s mondja el: " … itt egy kápolnát építsenek,… " A spanyol püspök jelet óhajtott az Égtől. A negyedik jelenéskor a Szűzanya kérte Juant, hogy a domb tetején - a hideg téli decemberben - szedje teli rózsával a kötényszerű köpenye (tilmája) elejét és mutassa meg a püspöknek. - A köpeny leeresztésekor a rózsák kihulltak és a püspök előtt Juan köpenye elején ez a gyönyörű Mária-kép vált láthatóvá. Két hét múlva állt a fából épült kápolna.
5. A Kisjézus – SZERETET KIRÁLYAKÉNT – az ima alatt rendszeresen extázisba merült franciaYvonn nővér karján több alkalommal megjelent. A Szeretet Királya a nővér extázisból történt visszatérése után öt esetben - gyermekként, szobor-alakban - fizikailag is maradandóvá vált. Mennyei Atyánk Szent Akarata így teremtett meg a semmiből egy-egy szobrot az öt világrész számára. A vizsgálatok eredménye azt mutatta, hogy az öt szobortest állományában minden belső rész megvan, ami az emberi szervezetben az élet funkcióit ellátja. - A nővér 1951-ben halt meg. A SZERETET KIRÁLYA azóta további üzeneteket küldött.
6. Santa Fè (New Mexico, USA) XIX. században épült loretoi kápolnájában „csoda-lépcső”van. A szerzetesek a kápolna elkészülte után vették észre, hogy nincs lépcsőfeljárat a kórushoz. Kilenc napig imádkoztak Szent Józsefhez, tudván, hogy ő ács volt. A kilenced utolsó napján egy „idegen” kopogtatott be hozzájuk, mondván azt, hogy ő ács, és meg fogja építeni a lépcsőt. Egyedül megépítette. Senki nem értette, hogy a lépcsőszerkezet hogyan áll minden központi támasz nélkül. Az ács szeget és enyvet egyáltalán nem használt. A szerkezet 33 lépcsőfokból áll, ami az Úr Jézus életkorát jelenti. Dolga végeztével nyomtalanul eltűnt, még munkabérre sem tartott igényt. Úgy tudják, az ács maga Szent József volt, akit Jézus küldött a szerzetesek megsegítésére.
(Forrás: Szeretet Földje)
2012-11-10 14:47:52 GALGÓCZY ERZSÉBET ÉLETE
GALGÓCZY ERZSÉBET ÉLETE
|
Rövid életrajz
Született 1905. június 27-én Szolnokon 10. gyermekeként egy 11 gyermekes családban. A felnőtt kort csak négy gyermek érte meg.
Szülei mélyen vallásos emberek voltak. Két éves korában elvesztette édesapját.
Mindig nagyon beteges kislány volt, iskoláit alig tudta elvégezni. Első áldozó is csak negyedikes korában lehetett a sok hiányzás miatt. Ettől kezdve napi áldozó lett.
1919-ben amikor a románok a Tiszáig jöttek és állandóan lőtték a várost, a Zagyva mellett álló templomból – mint kis Tarzicius – kimenti a monstranciát és a cibóriumot. Még a megáradt Zagyvát is átússza, fejére kötve menti a drága Terhet.
1920. március 12-én fekszik betegen ágyba és attól kezdve tulajdonképpen fel sem kel.
1929.év július elején jelenik meg nála először a Szűzanya és attól fogva élete végéig majd mindennap.
1929. augusztus 15-én Nagyboldogasszony napján kapja meg először a stigmákat (kezeire és lábaira), karácsony éjszakáján pedig a töviskoronát a homlokára, fejére.
1930. év nagyböjtjében az oldalsebet is megkapja.
1932. május 1-én meghal édesanyja, húga is elhagyja.
1962. március 27-én költözik az Örök Hazába.
|
|
Hiteles kiegészítés Galgóczy Erzsébet életrajzához
olyan személytől, aki a kiváltságos beteget személyesen is ismerte
A.) Kisújszálláson
Galgóczy Erzsébetet Szolnokról 1945. febr. 24-én – szombaton – átköltöztették Kisújszállásra. Ott a plébánián kapott helyet. – Befogadta és gondoskodott róla: Ft Doroszlai Kálmán plébános, érseki tanácsos.
Erzsébet szenvedései tovább folytatódtak. A Szűzanya naponta meglátogatta és egészen a Szűzanya irányítása alatt éltek. Mindenben tanácsot kaptak Égi Édesanyánktól.
Három füzet tartalmazza az eseményeket, melyek jelenleg az illetékes egyházmegyei Hatóság birtokában vannak, a boldoggá-avatás megindítása céljából. Mivel ezek a külvilág számára most nem hozzáférhetők, ezért ennek az időszaknak a részletes ismertetésétől egyenlőre el kell tekintenünk.
Ebben a 20 évet felölelő időszakban is egymást követte a kegyelem és a szenvedés. Ennek szemléltetésére hadd álljon itt Erzsébet jegyzeteiből mint egy ízelítőként néhány kivonat!
1947. jún. 27.: Születésem napja
42 éves lettem ma és ebből 27 évet ágyban fekve, mozdulatlanul, sok szenvedés között töltöttem. Gondolkoztam, vajon tudok-e sok örömet szerezni Jézusnak?... Teljesítettem-e mindenben szent akaratát?... Érdemes volt-e születnem? Betöltöttem-e hivatásomat, ahogy Jézus ezt mindig szerette, vagy akarta volna?
Odaadtam-e mindent?... Tudnám-e még jobban szeretni Jézust? Tudnék-e még többet is adni, többet is szenvedni? Ilyen gondolatokkal volt tele a szívem, s mélységes hálámtól, szeretetemtől dobogó szívvel vártam és hívtam drága Máriát, hogy Szívére borulva alázatos szívvel kérjem – Jézus nevében is – szent áldását.
Kb. úgy fél 12 óra tájban láttam Máriát ágyam előtt, szokatlanul fényesebben és ünnepélyesebben, mint máskor. Nagyon kellett zokognom, sírnom, amikor megláttam. Olyan csordultig volt a szívem örömmel és mégis nagyon megalázottnak, semminek, tehetetlennek, földhöz ragadt, parányi kis léleknek éreztem magam. Olyan végletek férnek el az emberi szívben, amit nem lehet kifejezni, csak érezni tud az ember!...
Mária ünnepi ragyogásban is végtelen szeretetreméltó közvetlenséggel jött hozzám…Gyengéden megölelt, megsimogatta a fejemet és megáldott. Azt mondotta, szeret minket Jézus és meg van velünk elégedve. Legyünk hűségesek, bizalommal viseltessünk Jézus iránt, mert semmivel nagyobb örömet nem szerezhetünk Neki, mint amikor teljes odaadással simulunk Szent Szívére és teljesítjük szent akaratát. „Jézus Szent Szívének ezt a kegyelmét adja ajándékul most neked, hogy kérjél Tőle sokat, úgy a magad, mint mások számára!” Ezért odaadó szívvel borultam Mária Szívére, az érzések özöne áradt bennem, hiszen olyan sok mindenkinek szeretnék kérni. Elsősorban jó Lelkiatyámnak. Hiszen Ti ismeritek szíve-lelke vágyát. Mindent adjon meg Jézus, ami szent akaratával megegyezik. Jézus kárpótolja őt a szent ügyért, s a miattam elszenvedett megbántásokért és megaláztatásokért. Fizesse meg áldozatát, s mindazt, amit Szt Nevéért „egynek a legkisebbek közül cselekszik.” Mindent, mindent kérek számára, amit Jézus a Te közbenjárásodra csak megadhat. Forrón könyörgök édes hazánkért. Hónapok óta minden szenvedésemet ezen szándékra ajánlom fel engesztelésül.
Mária, váltsd valóra ígéretedet! Mindent szeretnék kieszközölni azoknak, akik imáim segítségét óhajtják, vagy akiknek én ígértem meg, hogy értük imádkozni fogok. Sokszorosan fizessen meg Jézus az én nevemben jótevőimnek!
Magamnak, Mária, eszközöld ki azt, hogy halálom pillanatában, igaz szívvel tudjam mondani: „A legtöbbet szeretném adni és vállalni! Mindent! Engesztelő áldozatként, szeretetből engedj meghalni! Hűséget, türelmet kérek, és megértő nagy szeretetet felebarátaimmal szemben. A végső állhatatosság és a jó halál kegyelmét kérem esedezve.
Mária, szeress minket, ne hagyj el soha, amint azt ígérted nekünk. Megmutattam és elsoroltam szenvedéseimet, nagyon kérve, hogy segítsen szenvedni. Rövidítse meg számkivetésem idejét, ha ez Jézus szent akaratával nem ellenkezne. Ugye látjátok Hozzátok „Haza”-vágyódó lelkem könyörgéseit?...Mikor?...Mária! Mikor lesz az a boldog nap?...
Közel egy órán át beszélgettem Máriával. Mikor elment, pihenni nem tudtam, nagyon kínzott a szívem. Fulladtam és a melegtől is nagyon szenvedtem. Közel félháromig vergődtem így, közben-közben imádkoztam, felajánlottam magam és szenvedéseimet is többször. Néha erős kísértést éreztem. Többször jött az a rossz gondolatom, mint kísértés, hogy érdemes volt-e vállalni mindent? – …Ezt a 27 évet?... Hátha az is eljut a mennyországba, aki nem is igen ismerte meg itt a földön a szenvedést! Kísértő gondolataimmal, imafohászaimmal Máriához menekültem.
Vergődésem között – egyszercsak ágyam előtt láttam a drága Sziénai Szent Katalint, ragyogó, boldogító, megnyugtató sugárzásban. Nagyon kedves, közvetlen, szeretetteljes mosollyal szólított meg és végig simította fejemet. – „Boldog, szenvedő Testvérem!” – Szólított meg. S mintha előbbi, kísértő gondolataimra adott volna választ, azt mondta, higgyem, hogy a legnagyobb érték az égben és a földön a szenvedés. A legtöbb örömet, vigasztalást egy szeretetből szenvedő lélek adhat az Úr Jézusnak. Higgyem el, hogy amikor legnehezebbnek érezzük szenvedéseinket, legközelebb vagyunk az Úr Jézushoz, ha nem is tudjuk, mégis a legboldogabbak vagyunk. Míg a szenvedésről beszélt, fehér apáca-ruhája valami itt a földön elképzelhetetlen fehérségben ragyogott. Különösen gyönyörűek voltak mély, sötét, szinte izzó fekete szemei, melyek szinte fellángoltak, amikor Jézus nevét kimondta és a szenvedés szépségéről beszélt…Majd kedves, szeretetteljes közvetlenséggel üdvözölt születésem napja alkalmából. Kimondhatatlan jót éreztem lelkemben, mikor azt mondta, nemsokára eljön az idő, amikor együtt dicsőíthetjük Jézust az égben. Addig – akármilyen nehéznek is érzem keresztemet – arra gondoljak, a legtöbbet és legkedvesebbet így adhatom Jézusnak, és egyszer majd nagyon boldog leszek.
Kértem, legyen közbenjárónk, mind Lelkiatyámnak, mind nekem, hogy mindig erős lélekkel tudjunk állni, és mindent készséggel tudjunk odaadni.. Sok kegyelmet eszközöljön ki Lelkiatyámnak, hitet, bizalmat és teljes odaadást. Nekem a mindvégig való állhatatosságot, hűséget, mindig fokozottabb szeretetet és a jó halál kegyelmét. – Jöjjön segítségemre, amikor a földhöz tapadt szálakat eltépi Mária, hogy egyenesen Jézus Szíve fölé és az Ő szent társaságába érjek. Mindennap imádkozzanak velem és értem!...
1948. március 12-én:
Lelkiatyám kívánja, hogy néha jegyezzek fel valamit gondolataimból. – Milyen nehéz ezt formába önteni! Érzéseket leírni nagyon nehéz. Pedig az ember lelke néha csordultig tele van! Néha meg olyan üres, hogy szinte butának érzi magát. De azt hiszem, Jézus mindig egyformán szerető szívvel néz ránk.
Írjak a mai napról!...Jézusom, mennyire csordultig tele a lelkem érzelmekkel! Ma…28 éve, hogy beteg vagyok. 28 év!...Kicsi gyermek voltam még, mikor beteg lettem: negyedikes polgárista. Tele volt a szívem vágyakkal. Mennyire vártam az iskola-év végét, mert úgy határoztuk, hogy szeptemberben zárdába megyek tanulni és képeszdész (képzős)leszek, mert tanító szerettem volna lenni. Aztán meg majd missiós apáca! – Kínába menni és ott kínai gyermekeket tanítani…! És mikor már sok lelket megmentettem, akkor vértanú szerettem volna lelni. A vértanúság vágya egészen kicsi gyermekkorom óta ott élt a lelkemben. Nagyon sokszor voltam beteg és súlyos beteg. Fájdalmaim között sokszor gondoltam arra, hogy aki vértanú, annak mennyire fájhat az!...De mikor már nagyon-nagyon fájt, akkor mégis csak féltem, mert csak nehéz volt a szenvedés!
Amikor 28 évvel ezelőtt lefeküdtem, hogyan mertem volna arra gondolni, hogy 28 évig is eltarthat?! Nagyon nehéz volt a kezdet! Nagyon szerettem volna meggyógyulni! Folyton – szakadatlanul csak gyógyulásomért imádkoztam. Egyik kilencedet a másik után végeztem. Leginkább a Szűzanyához és Jézus Szent Szívéhez tartottam kilencedet. Mennyire elszomorított, ha a kilencedek után nem volt semmi javulás! Sőt, minél jobban imádkoztunk, annál rosszabbul voltam mindig! Mikor már hat hónapig feküdtem, egy igen jószívű belgyógyász: Dr. Varga Imre, a szolnoki kórház főorvosa konzultált kezelő-orvosommal: Dr. Krammer Dezsővel. Vizsgálat után az volt hozzá az első kérdésem: „Sokáig kell-e még feküdnöm? – mert én már hat hónapja beteg vagyok!” Ezt akkor úgy tudtam mondani, olyan nagynak és soknak találtam! – Most nem látom olyan soknak a 28 évet! De akkor még meg akartam gyógyulni és járni szerettem volna, mint a többi társam. S akkor azt mondta nekem a főorvos úr – akinél később öt évig feküdtem kezelés alatt – hogy bizony még egy kicsit sokáig kell még feküdnöm. Lehet, hogy egy évig, és meglehet, hogy még egy kicsit tovább is. – Látva szörnyű rémületemet eme mondásán, enyhíteni kezdte a dolgot : Ő úgy tudja, hogy szeretem Jézust, hát imádkozzam sokat és kérjem Őt, mert Ő megteheti azt, hogy sokkal hamarabb is meggyógyuljak. – Ó, hogy imádkoztam én ezután!... Csupa könyörgés, vágy volt a lelkem! Akkor még nem ismertem a szenvedés értékét, azért borzasztó volt a gondolat, hogy még egy évig is beteg lehetek. Nyugtalanított az is, ha megtudják, hogy ilyen sokáig beteg voltam, majd nem vesznek fel missiós nővérnek sem.
Megboldogult jó Lelkiatyámnak, kongregációnk volt prézensének végtelen sokat köszönhetek lelkiekben. Ő kezdett rávezetni, hogy így az ágyban is lehet valamit adni Jézusnak és segíthetek a missiónak is. Ajánljam fel szándékaira az én szenvedéseimet, vágyaimat gyógyulásomért, mindent, ami nehéz, ami fáj…Ebben az időben szinte elemeztem magam, számon tartottam minden órámat, hogy adhassak a missiónak. Ez a gondolat szinte boldoggá tett! A tudat, hogy én.., a parányi…, még én is adhatok valamit! … Hát még mikor megértettem azt is, hogy a szenvedésemmel örömet szerezhetek Jézusnak, … akkor – én szégyenlem leírni, de gyerekes naivságomban – szinte büszke voltam, hogy beteg vagyok és örömet szerezhetek vele Jézusnak és még lelkeket is menthetek vele.
Így múlt el a 28 év! Jézusom! Van-e valaki a világon Rajtad kívül, aki felfoghatná az elmúlt 28 év szenvedéseit, átvirrasztott éjszakáit, kínban és fájdalmak özönében vonaglottan? Kimondhatatlan sok szenvedés van ebben a 28 évben! S mégis úgy látom, nem volt olyan hosszú ez az idő! Mondhatnám szinte elrepült! Lehet, hogy ezt nehezen hinnék el, pedig így van!...–
És ma, ismerve ennek a 28 évnek minden szenvedését, megalázottságát,…ha valaki azt mondaná, hogy újra kezdhetném ezt a 28 évet, mit választanék?: Egészséges akarok-e lenni, és akkor mehetnék a missióba, avagy elszenvedném-e ezt az időt mégegyszer??... Egy pillanat habozás nélkül újra ezt az elmúlt 28 évet választanám. Tenger mélysége volt a szenvedéseimnek, de volt benne eget-verő boldogság is. Kimondhatatlan lelki boldogság! – Nem, nem cserélnék senkivel! Nincs olyan ember a földön, akivel akár ma is cserélnék, mikor pedig épség nincs az egész testemben! Mégis nagyon jó nekem!...Olyan nagyon sokat kapok a jó Istentől! S ha ezer szívvel éreznék is, akkor sem tudnám meghálálni jóságát.
Jóságában mennyire gondoskodik rólam! Pedig valójában azt sem érdemelném meg, hogy rám tekintsen. Éppen ezzel a határtalan jóságával édesget és vonzza a lelkemet… –, a Szeretetnek kimeríthetetlen mélysége, hogyan köszönjem meg irántam tanúsított jóságodat?... Engedj elmerülni Szentséges Szívedben! Add meg a még hátralévő életemben a kegyelmet, úgy szenvednem, hogy Neked örömöd legyen abban és Szent Neved dicsőségét szolgálja. Vállalom ezután is a szenvedést, vállalok mindent készséges lélekkel, amit nekem adni akarsz. Csak arra kérlek, ha fokozod szenvedéseimet, akkor adj hozzá erőt is! Akármilyen szenvedéssel teljenek el napjaim, mégis ha végiggondolom, milyen nagy és sok szándékra kellene felajánlanom, szinte úgy látom, nem is elég erre a napi szenvedés. Ha fokozódik is másnap, még akkor is mennyi mindenért kellene eleget tenni! Főleg engesztelni!...Engesztelni minden pillanatban, minden gondolatunkban, tetteinkkel, szenvedéseinkkel! Milyen óriási szenvedésre volna szükség csak ahhoz is, hogy saját vétkeinkért kiengeszteljük a jó Istent! Ő olyan végtelen jó, látja szándékunkat és erőlködésünket, azért végtelen irgalmában és jóságában elengedi adóságunkat, csak hogy gyűjthessünk kegyelemkincseket és adhassunk…, adhassunk másoknak is!
Egész éjjel imádkoztam, könyörögtem. Megalázkodva, semmiségem tudatában újra és újra felajánlottam a 28 év szenvedését. Fogadja el az Úr engesztelésül és adjon még annyit, amennyit jónak lát. Mindent vállalok, mert engesztelni akarok és adni másoknak is. Sokaknak! Olyan sok léleknek tartozom, mindenkinek! Amire az én tökéletlenségem nem képes, azt egyenlítse ki mindenható jósága!
Elsősorban nagyon sokat kérek lelkiatyám számára és szeretnék is adni nagyon sokat. Ha összesűrítenék is a sok szenvedést, akkor is, mi ez ahhoz a tengernyi jósághoz képest, amit Tőle kapok! Sokszor elgondolkozom ezen, hogyan tud egy ember annyira jó, annyira önzetlen lenni?! Azt hiszen csak azért él, hogy másokat szolgáljon. Ha evés közben hívják valamiért, többet nem tudna egy falatot sem lenyelni, míg eleget nem tett a kérésnek. Hiába kérik, fejezze be! Nem, a világért sem, mert nem lenne nyugodt a lelkiismerete. Nem láttam még senkit, aki jobban szeretné az embereket. Nincs egyetlen ember, akire nehezteléssel gondolna, vagy hibát látna benne. Mindenkit menteget, mindenki nagyon jó, igaz és becsületes. – Lelkiatyámnál valóban igaznak látom azt a közmondást, hogy minden ember önmagából indul ki, önmagán keresztül látja embertársait is. Lelkiatyámnál is – mivel saját lelkén keresztül néz mindenkit – azért olyan jó mindenki és nem tudna feltételezni rosszat, azt hiszem senkiben. Sokszor, nagyon sokszor, igazán szégyenlem magam, parányi pici porszemnek érzem magam mellette. Önmagáról megfeledkezve másokért, a lelkekért él! Így tudom elképzelni a Jézus Szent Szíve szerinti papot. Csupa önzetlenség, áldozatkészség! Nem tudná a világon senki kérését megtagadni, inkább a saját szükségleteiről is lemond. Nagyon sokszor elgondolkozom ezen, hogy tud ember ennyire jó lenni?! – És mégis mindig és mindenben elmarasztalja magát! Olyan sokszor mondja, nem tudja magáról, hogy nagy bűnös-e, avagy szent életet él-e?! Mert a szívében hordozó jóságát szinte természetesnek tartja, mert azt éli. Pedig mennyire nem természetes és mennyire másként élnek az emberek! Nem tudja elhinni, hogy valaki tisztátalan életet élhet, mert ő maga még sohasem követett el tisztátalanságot. Nem egyszer mondta már Mária is, hogy : „A lelki tisztaságot illetően túl érzékeny a lelkiatyád…” Ebből látni, mennyire félti a lelkét! És mégis vannak – Istenem – emberek, akik még ezzel is megvádolták, megrágalmazták! És tudom, hogy milyen nagyon kedves ő Jézus és Mária előtt! Éppen azért, mert tudom, érzem magam parányi porszemnek. Hát tudnék-e eleget imádkozni egész életemben, hogy meghálálhassam ezt a nagy jóságát?... Csak Jézus tudja ezt kipótolni és megfizetni. De hiszem, hogy Ő meg fogja neki fizetni., és meg is fogja érte áldani. –
Azt mondja a napokban lelkiatyám, írjam le néha azt is, ami fáj és hol fáj a legjobban?! Nem tudom, hogyan lehet ezt leírni és szavakba foglalni. Mindig nagyon nehezemre esett és esik még most is a szenvedéseimet részletezni, még az orvossal szemben is. Hogyan mondhatom azt, ami fáj a legjobban, mikor a világon semmi ép nincsen már a szervezetemben. Minden a romlás és pusztulás!
Elég egyetlen mozdulatom, hogy érezzem minden csontomat, mert nincs olyan része a testemnek, mely ne fájna. Legintenzívebb fájdalmam két oldalon az alsó bordák roncsolása. Ezek még a lélegzetvételt is megérzik. De vannak napok, amikor úgy érzem, az egész mellkasom mintha egy gurtnival volna átkötve, amelyik szorít és nagyon éles fájdalmat okoz. Az ilyen napok túlterheltek a fájdalomtól. A szívem is szakadatlanul rossz és szenvedést okoz. Néha nagyon kínoz! Olyan kínos rosszullétet okoz s úgy érzem, ez a halál szorongása már.
A napokban is egyik hajnalban elővett egy ilyen rosszullét, mely álmomból ébresztett fel. Minden szívdobbanásnál úgy éreztem, az agyamra is ráborul valami, ami annyira kezdte szorítani agyamat, hogy a legkínosabb ájulás környékezett és egészen elvesztettem látásomat. Ugyanekkor a vállamba olyan éles fájdalom hatolt, mintha tőrrel lett volna átszúrva, le a szívem közepéig. Közben a bal lapockám is a szívemen keresztül nyilallott. A verejték szakadt rólam s ha próbáltam a fejemet mozdítani, annyira szédültem, hogy a látásom elborult. A fülem élesen sípolt s szinte biztosra vettem, hogy most meghalok. Próbáltam bánatot indítani és Jézus és Mária oltalmába ajánlottam magam. Csakhogy az ilyen erős fizikai érzés annyira lenyűgözi a testet, hogy csak nagyon nehezen, nagy megpróbáltatás árán tud felülemelkedni a lélek.
Mikor délután megmondtam a Dr. úrnak, azt mondta, hogy hirtelen fellépő kolapszus volt. Az a baj, hogy nagyon alacsony a vérnyomásom és hirtelen olyan nagyméretű agyvérszegénység lép fel, ami könnyen halált okozhat. – Tehát egyáltalán nem volt indokolatlan részemről a halálsejtelem érzése. Mostanában pedig igen gyakran lép fel ilyen roham. – A szívemet is állandóan erősen érzem. Nagyon fájnak az izületeim. Bizony néha képtelen vagyok egy tűt is erősebben megfogni, mert ez a szorítás az ujjaim felső izületeiben már nagyon erős fájdalmat okoz. Így érzem a kéz izületét, a csuklókat, könyökömet, vállamat. Lábam, meg a térdem, a bokám, és mostanában a bal lábfejem egy része gyakran gyulladásba, mert a Dr. úr szerint ott csonthártya-izgalmak vannak. Nagyon beteg még a gerincem. Derekamban a keresztcsont, olyan mintha állandó ék volna.
benne és ez borzalmasan feszítené ketté. – Gyomrom, beleim érzékenyek, alig tudok enni. Hónapok óta naponta legtöbbször egyszer eszem, de ha ilyenkor egy krumplit meg tudok enni, olyan hálás vagyok érte a jó Istennek!
Ezek állandó, soha meg nem szűnő fájdalmaim. Változás csak annyi, hogy vannak napok, mikor hol az egyik, hol a másik részen van az uralkodó fájdalom, ami olyan éles és erős, mint egy gyötrő fogfájás. A többi a kíséret és aláfestés, mint a zenében a hangok. Ezek a mindennapi keresztjeim. De ezekhez jön azután állandóan valami újabb, ami változást és egyúttal fokozást is jelent. Ezek igazán nagyon különböző szenvedések, melyek napokig, néha hetekig is eltarthatnak. Az természetes, hogy ilyenkor a meglévő és mindennapi fájdalmak is legalább 100%-ban fokozódnak.
1950. november 19-én éjjel
Mária megáldoztatott. Sokat, nagyon sokat kértem mindenki számára. Százszor és százszor ajánlom fel minden szenvedésemet, pillanatomat, a szívdobbanásomat engesztelésül. Hálaadás alatt megértettette velem Mária, milyen nagy tisztulásra van szükség, hogy kiérdemeljük Isten irgalmát. Beszélt az emberiség nyomorúságáról, milyen sokan még tudomást sem akarnak venni arról, hogy ők megváltottak. Nem akarnak megváltottak lenni, az a kevés, aki akar, alig számít! Ők a letiportak, ők lesznek a vértanúk. Az ártatlanok és igazak szenvedése és vére árán térnek meg a tévelygők és bűnösök. Ők vesznek részt, – mint Krisztus misztikus tagjai – Jézus szenvedésében, halálában, a megváltásában. Vannak ilyen lelkek, csak kevesen!
December 7-én éjjel
Máriát láttam mennyei dicsőségben, ragyogó fényt sugározva a földre, körülvéve szentekkel és angyalokkal. Az angyalok az engesztelő szívek imáit, áldozatait összegyűjtve, Mária elé rakták. Mária kitárt karral, mint ragyogó fényt sugározta szerte, a világ csapásait, szenvedéseit enyhítette vele.
Láttam a sátán seregét, a romlott, bűnös emberiség képében. Ez a sátáni sereg fellázadt Isten ellen, hogy felforgasson mindent, ami jó, szép és isteni. Üldözi a szeretetet és hinti szét a gyűlöletet, rombol és pusztít. Isten pedig boldogságra, örömre teremtette az embert. Azt akarta, mikor lenéz a földre, az Ő szerető arcát tükrözze a föld a szeretetben. Most a sátán a gyűlölet képmását tükrözi, – ez a földi tükör most.
A Szűzanya és a szentek a tükör egy-egy szikrái, a szeretet szikrái. A szeretetnek és igazságnak győznie kell – Mária megmenti övéit!
B.) Máriaremetén
Ft. Doroszlai Kálmán plébános Kisújszállásról Veresegyházára, onnan pedig Máriaremetére költözött és magával vitte Erzsébetet is. Máriaremetére 1958. őszén, vagy 1959. év folyamán költöztek. Itt is a külvilágtól teljesen elvonultan élte engesztelő életét. Szenvedései folytatódtak és a Szűzanya látogatása is napirenden volt. – jellemző erre az időre, hogy Erzsébetet „Nővérke” néven szólították, noha nem volt semmiféle rendnek a tagja.
Máriaremete szent kegyhelyén a Szűzanya nagyon megrázó szavakkal ecsetelte Erzsébet előtt az engesztelés szükségességét, mely napjainkban oly sorsdöntően fontos. Majd kifejezte kívánságát, s ennek a megvalósulása lelkiismeretben kötelez bennünket.
|
| |
|
|
|
A SZűzazanya szavai Galgóczy Erzsébethez
Máriaremetén, 1959. okt.
„Sok-sok szenvedés kell és a szenvedésben szentté kell lenni, hogy ezzel az Úr Jézust megvigasztaljuk és szenvedésünkkel megszenteljünk más lelkeket is.
Eleped az Úr Jézus különösen jegyesei szeretetéért. A papok, szerzetesnők, az Istennek szentelt lelkek nem adnak elégtételt, összeszorítják Szent Szívét, mely ki szeretne áradni és általuk megmenteni a világot.
Minden Istennek szentelt lélek Társmegváltó is. Nagyon komoly időket élünk. Kire számíthatna az Úr Jézus, ha nem megszenteltjei hűséges nagylelkűségére. Az Úr Jézus ügye és a béke nem győzedelmeskedhet, csak a fokozott szeretet és szenvedés árán.
A megszenteltek szenvedéseiben látni a Gondviselés szerepét. Apostollá és áldozattá kell lenni valamennyiünknek. Egy engesztelő tábort kívánok. Ezzel az engesztelő táborral könyörgünk a világbékéért. Végülis Szeplőtelen Szívem győzni fog az egész világ felett és megismerik hatalmát.
Az engesztelők tábora azok, akiket az Úr Jézus kiválasztott hogy Övéi legyenek, papok, szerzetesek, szerzetesnők, önkéntes engesztelők. Őket akarja az Úr Jézus felhasználni a bűnösök megmentésére, hogy Isten felé közvetítsék a bűnösök bánatát és imáját.
A lelkek drágák, minden engesztelő felelős egy bizonyos számú lélekért, akik nem üdvözülnének nélkülük és általuk üdvözülnek majd.
Ha mindegyik jól teljesítette volna kötelességét, a világ ügye nem így állna. Nem mintha kevesen lennének a megszenteltek, akik jelenleg a világban élnek, nem teljesítették egészen feladatukat. Teljesítsék – és a világ újra éled!
„Társmegváltó” azt jelenti, hogy az Úr Jézus mérhetetlen nagy szeretetét folytatni kell. Ezt kell állandósítani valamilyen formában itt a földön, az Úr Jézuséhoz hasonló keresztrefeszített élettel, hogy a szeretet túláradjon és győzzön a világ felett.
Most van itt a szeretetlenségek, az ellenségeskedések órája, a gyűlölet elkeseredett ellenségei ellen, hogy ezen felülkerekedjünk a végnélküli és mérhetetlen szeretet túláradásaival.”
Máriaremetén, 1959. nov. 30-án
MI A LEGSZEBB TESTVÉRKÉM
„Fájó szívvel mást vigasztalni,
Elfojtott könnyel, könnyet letörölni,
Bekötni sok, nagy szívsebet,
Mikor a Tied a legjobban éget.
A csüggedőknek adni szárnyakat,
Megérteni akkor másokat,
Mikor hiába keresel szívet,
Mely felemelné csüggedt lelkedet.
Leroskadni este az oltárnál,
Megköszönni az Úrnak a napot,
És kérni egy nehezebb H o l n a p o t!”
„Látod, a fájdalmak és szenvedések elviselése oly értékes drága kincs, hogy Jézus még a Paradicsomot is – ahol nem volt a fájdalmak köntösével felruházva, – otthagyta, hogy itt a földön megtalálja azt. Mert nincs szeretet szenvedés nélkül!
„A szenvedés az Úr Jézus szeretetének befejezése.”
„Csak nagyon hűséges, szenvedni tudó lélekkel lehet Jézust igazán szolgálni.”
|
2020-03-28 11:49:34 |